Családi-Ház programunk a kamaszkortól egészen a nyugdíjas korig, a különböző életszakaszokban szakszerű segítséget nyújt neves előadók, szakpszichológusok és családterapeuták bevonásával.
A Budapest Pasaréti Páduai Szent Antal Plébánia évek óta végez egész éves családsegítő programokat. Az előadásokat és tréningeket minden esetben neves szakmai előadók, pszichológusok, terapeuták, orvosok és lelkipásztorok tartják, egyfajta „családi ház” jelleggel.
A rendszer lefedi gyakorlatilag a kamaszkortól a meddőséggel küszködő házasok segítésén át az özvegyi állapotig a különböző életszakaszokat.
Az így kialakult tapasztalatok nyomán az új közösségi ház megfelelő bázisa lesz Budán ennek a modell értékű programnak, amit szeretnénk szélesebb körbe kiterjeszteni.
Az ötlépcsős program az alábbi tevékenységeket tartalmazza:
- Kamaszkorú és Egyedülálló fiatalok (20-30 év köztiek)
Nemzetközi szexuálpedagógiai program- teenstar
Férfi-női identitás kialakítását segítő önismereti program fiataloknak.
- Jegyespárok
A hagyományos jegyesoktatáson túl, családpasztorációs szakemberek által vezetett „jegyessuli” a házasságra való felkészüléshez.
- Házaspárok
Segítségnyújtás a családtervezéshez, termékenységi kérdések, Creighton-módszer
„Szülő-suli” keretén belül gyermeknevelési tréning szakpszichológussal
Családterápia, párterápia. Csoportos előadások, páros beszélgetések és támogató kisérés.
- Elváltak
Egyházi jogász bevonásával életvitelük rendezése.
Segítségnyújtás a gyermekeit egyedül nevelő szülők válásban sérült gyermekei nevelési kérdéseiben és az újrakezdésben.
- Nyugdíjasok
Szeretteiket elvesztett megözvegyült időseknek gyászterapeuta bevonásával segítő programok és beszélgetések. Nyugdíjasklub.
Mindezeken túl, a Pasaréti Közösségi Ház 2021 őszétől otthont ad a Kilátó ferences mentálhigiénés és lelkigondozói szolgálat tevékenységeinek is.
A felsorolt előadások, tréningek és személyes beszélgetések mindenki számára díjmentesek, ám regisztrációhoz kötöttek lesznek.
A program 2021. szeptembertől 2022. júniusig folyamatos megvalósulással zajlik.
Részleteket havonta teszünk közzé.