A jubileumi díszkiadás bemutatója.
Assisi Szent Ferenc életéről számos filmalkotás született, köztük hagyományos életrajzi vagy művészi megközelítésű szerzői film is.
A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány megbízásából Szent Ferenc halálának 800. évfordulójára most egy animációs rövidfilm készült, amelynek hivatalos bemutatója lesz ez a vetítés és a hozzá kapcsolódó beszélgetés az alkotókkal.
A kézzel készült animációs filmet Huszár Dániel rendezte a Krakout Film animációs stúdió fejlesztésében. A narrátor Rajkai Zoltán színművész.
Molnár-C. Pál festőművész 1930-ban illusztrációkat készített a Fioretti amerikai kiadásához. Műveinek nagy szerepe volt abban, hogy a kiadásra kiírt pályázatot a veronai székhelyű olasz Mondadori cég nyerte el.
A jubileum alkalmából megjelenő díszkiadás a korábban Magyarországon még nem publikált metszetekkel jelenik meg, méltó módon bemutatva az Assisi Szent Ferencről szóló legendagyűjteményt.
A könyvbemutatón beszélgetünk Csillag Péterrel, Molnár-C. Pál unokájával és örökösével, aki nagylelkűen rendelkezésünkre bocsátotta a képeket, és aki elmeséli nekünk az illusztrációk születésének történetét.
Az esemény a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány ferenc800 jubileumi rendezvénysorozatának keretében valósul meg.
.jpg)
