Szalóki Ági műsora Ávéd János szaxofonistával és Tóth István jazz gitárossal
A három művész együttműködését a tradíció tisztelete és a szabadság szeretete hatja át.
Elhangzanak egyházi énekek, liturgikus dallamok, XIII–XVIII. századi angliai, itáliai és magyarországi szerzők művei.
Közreműködők:
Szalóki Ági – ének
Artisjus-, Liszt- és Fonogram-díjas népdalénekes, előadóművész. Mesterei falusi magyar paraszt és cigány énekesek. Évekig énekelt az Ökrös együttessel, a Besh o droM-mal, Szakcsi Lakatos Bélával és a Makám együttessel. 2004 óta főként saját formációival hallhatjuk.
Tóth István – gitár
Gitáros, nagybőgős előadóművész, zeneszerző. Mesterdiplomáját 2017-ben szerezte a Liszt Ferenc Zeneakadémia jazz tanszakán. 2013-ban elnyerte a montreux-i jazzgitár verseny különdíját. A New Fossils zenekar és a Tálas Áron Trió állandó tagja. Emellett Szalóki Ági és Pátkai Rozina kísérőpartnere, szerzőtársa.
Ávéd János – szoprán- és tenorszaxofon
Szaxofonista, klarinétos, fuvolista előadóművész, zeneszerző. DLA-fokozatot 2023-ban szerzett a Zeneakadémián, amelynek tanára is. A Modern Art Orchestra zenekari tagja 2008 óta. Számtalan jazz formáció meghívott szólistája.
Műsor:
• Bűnösök, hozzád kiáltunk (Trad.)
• Tinódi Lantos Sebestyén: Siess, keresztyén
• József Attila – Fenyvesi Márton – Szalóki Ági: Istenem
• João Silva Tavares – Federico Valério: Fado
• Megjövendölve volt régen… (Trad.)
• Ne hagyj elesnem (Trad., arr. Tálas Áron)
• Gyorsan folyó időmet (Trad., arr. Szalóki Ági és Tóth István)
• Balassi Bálint: Bocsásd meg, Úristen
• Balassi Bálint: Áldj meg minket, Úristen (tradicionális lengyel dallam)
• Maurice Duruflè – Ávéd János: Ubi caritas et amor
• Tóth István: Majdan
• Megszabadultam már (Trad., arr. Tálas Áron)
Az esemény a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány ferenc800 jubileumi rendezvénysorozatának keretében valósul meg.
.jpg)
